A lakásfelújítás első fázisaként felmérjük a terepet!

Egyedi koncepció, részleteibe menő, egyedi terv kidolgozása. Már most látom magam előtt az új otthonát, amely tündököl, amely minden ízében ragyog, és amelyről mindketten tudjuk jól, hogy az, gazdaságosan van kivitelezve. Ha régóta gondolkozik a lakásfelújítás már szükségesnek látszó folyamatában, akkor íme eljött az idő, hogy most már valóban elkezdje, amit véghez szeretne vinni. Augusztus legvégét írunk. Még most simán belefér, hogy az ősz eleji, még kellemes napokban belevágjon a lakásfelújítás látszólag fárasztónak tűnő folyamatába. Mi ugyanis garantáljuk, hogy általunk semmi sem lesz fárasztó. Éppen ellenkezőleg: mi azon fogunk munkálkodni, hogy Ön legyen a tervező, Ön diktálja a tempót, mi pedig a kért ütemben meg is tudjunk felelni a kért elvárásoknak. Ön természetesen folyamatosan nyomon tudja követni, amit mi csinálunk. És ha elégedetlen, akkor azt nyugodtan mondja meg nekünk, és mi a későbbiekben igyekszünk másképpen hozzáállni a dologhoz! Cégünk alapelve egyébként, hogy a Megrendelő célja a mi célunk is legyen egyben. Hogyha tehát még most félelmek is vannak Önben, kérjük, hogy próbálja kicsit elengedni magát és adjon teret a képzeletének: ha a képzeletében megvan a kép, hogy milyenné is varázsoljuk a lakásfelújítás által otthonát, már elkezdhetjük a további tervezést. Vágjunk bele együtt. Klikkeljen honlapunkra és kérjen ingyenes helyszíni felmérést most!

Tovább a végére és komment. A pingelés letiltva.

Szólj hozzá