Abban az esetben, ha éppen szabadságon van és úgy dönt, hogy elutazna kipihenni magát, illetve a fáradalmakat, akkor bátran válassza az Amerikai Egyesült Államokat úti céljául! Az ESTA kérelem kitöltése egyáltalán nem bonyolult feladat. Minden ember jogosult rá, aki a VISA Waiver Program keretein belüli országokban él. Ebbe a csoportba nagyon sok ország tartozik, ezért most nem kerül felsorolásra, de az interneten rá lehet keresni, hiszen megtalálható ezeknek a listája.
Az ESTA kérelem kitöltése gyors folyamat. A tevékenységhez elsősorban szüksége lesz egy érvényes útlevélre, ami csakis a programban található országból származhat. Továbbá kell majd egy hitelkártya, ami érvényes. Szükség lesz az elérhetőségére és a legutóbbi munkavállalási adataira, ha vannak.
Ha megtörtént az ESTA kérelem kitöltése, akkor ellenőrizheti annak állapotát a továbbiakban is. Még egyszer áttekintheti és frissítheti a kifizetetlen vagy a jóváhagyott kérelmet. A frissítéssel kapcsolatban érdemes tudni, hogy a beadványtól, illetve annak napjától számított 7 napon belül kell megtörténjen. A későbbiekben a fizetési bizonylatot is megtekintheti. Összességében akkor léphet be az USA területére ilyen vízummal és nincs szüksége hivatalos amerikai vízumra, ha Ön az Estavisa vízummentességi programban résztvevő ország állampolgára.
Továbbá, ha 90 vagy annál kevesebb napig szándékozik az országban tartózkodni. A jegynek retúrnak vagy továbbhaladónak kell lennie. Az ESTA kérelem kitöltése mindenképp szükséges, függetlenül attól, hogy turisztikai, üzleti vagy átutazói céllal szeretne eljutni oda. Érdemes megemlíteni a dokumentum megszerzését illetően, hogy a szolgáltató 100 %-os visszafizetési garanciát vállal a vízum elutasítása esetén. Az ESTA kérelem kitöltése után, vészhelyzeti szolgáltatást is igényelhet, ami lehetővé teszi Önnek, hogy pár perc alatt megkapja a vízumot. Ajándékként pedig ingyenes Nagykövetségi, valamint Konzulátusi útmutatót és amerikai Légitársasági utazási tanácsokat biztosítanak, így talán biztosabb lehet a dolgában és gyorsabban elérheti a célját.
Az ESTA kérelem kitöltése folyamán, néhány kérdésre válaszolnia kell, ezek között lesznek az alapkérdések mellett olyanok is, hogy van-e fertőző betegsége, fizikai vagy mentális rendellenessége, esetleg drogfogyasztó. Továbbá, az ESTA kérelem kitöltése alatt olyan kérdésekre is válaszolni kell, hogy letartóztatták vagy elítélték már bármilyen bűncselekmény miatt. Az interneten keresztül mindent egyszerűen elintézhet és kimondottan kevés idő alatt.