Egri Kék Oroszlánok Kosárlabda suli

A kosársulink 2000 tavaszán alakult magánkezdeményezésre, a  sportág oktatása, népszerűsítése illetve a tehetséges fiatalok edzési és versenyeztetési lehetőségeinek biztosítása céljából.

A kezdeti időben a város iskoláiból toborzott gyerekek, osztatlan csoportban, heti két edzésen vettek részt a Dobó Gimnázium tornatermében. A lelkes 25-30 fős társaságból sokan, a hétvégi, szabadtéri edzéseket is vállalták. Az elszántságot látva ősszel már beneveztünk a szövetségünk országos bajnokságára, gyermek korcsoportban. Sikerült végig játszani a szezont  külső támogatók nélkül, csak a szülők segítségére hagyatkozva. Sokan kételkedtek akkor a kosársuli létjogosultságában, de az elmúlt 10 év minket igazolt.

Ma már 7 csoportunk működik, 5 szakképzett testnevelő-edző irányításával. A taglétszámunk eléri a 100 főt. A város 4 iskolájában bérelünk tornatermet, amelyeknek az éves díja eléri 1,5 millió forintott. Az idei szezonban 6 csapattal veszünk részt a korosztályos, országos megmérettetésen a Kenguru Kupától az U20-as bajnokságig.
Természetesen ez a rendszer, csak a szülőkre támaszkodva nehezen maradhatna fent. Együttműködési megállapodást kötöttünk, a közben létre jött Egri Városi Sportiskolával, az ő szerepvállalásuk jelenti a működésünk másik biztosítékát. A különböző bajnokságokban ezért használjuk a KOK mellett a VSI megnevezést.

Tovább a végére és komment. A pingelés letiltva.

Szólj hozzá