Koncertek

Koncertek a láthatáron címet is kaphatta volna a bejegyzés, hiszen a Breakpoint koncertajánló, mely  immáron 500 feltöltött koncertet tudhat magáénak pár hónap leforgása alatt, mindig is az aktuális koncertek keresője, gyűjtője volt, valószínűleg innen a nagy sikere. Hiszen gondoljunk csak bele, milyen jól esik az embernek, hogy az óriási neten megtaláljuk a nekünk tetsző információt, jelen esetben koncerteket, mi ezen próbálunk segíteni, oldalunkon megjelenítjük a nívós hazai együttesek, előadók koncertjeit a koncerthelyszínek felsorakoztatása mellett. Ami igazán gyönyörű az egészben, hogy ezek olykor kapcsolódnak is egymáshoz, azaz átfedés van!

Természetesen felmerülhet a kérdés mindannyiunkban, hogy ezt a rengeteg koncertet mi alapján tudjuk szelektálni, hogy csak a minket érdekeltet lássuk. Erre számtalan megoldást eszeltünk ki, mind mind egyszerű és kitűnően bevált! Csak hogy pár példát említsek: koncertnaptár, szabadszavas kereső, kategóriák…

Oldalunk célja, hogy magukat a fellépőket, illetve helyszíneket összekapcsoljuk a rajongókkal, pontosabban még közel hozhassuk őket egymáshoz! Nyilvánvaló, hogy ez nem máshogy érhető el, mint az egyre nagyobb ismertség útján, így bíztatni szeretnék mindenkit, aki igazi koncertrajongónak vallja magát, hogy legalább egyszer látogasson el portálunkra és élvezze ki az ajánló minden hasznos funkcióját: kedvencekhez adás, facebook like/megosztás…

Breakpoint.hu – a legnagyobb koncertek igazi rajongóinak!

Hozzászólhatsz, vagy trackbacket hagyhatsz a saját oldaladról.

Szólj hozzá