Lézgés betegségben szevedő gyermekek támogatásáért

A gyermek alapítvány elsődleges célcsoportja a ritka betegségnek számító cisztás fibrózisban szenvedő gyermekek, és családjuk. Ez a betegség a légzőszerveken túl az emésztő rendszert is érinti, súlyos elváltozásokat okozva benne. A betegség jelenleg gyógyíthatatlan, és ezeknek a gyerekeknek a kezelése arra szorítkozik, hogy életminőségüket igyekeznek megőrizni. A betegség másik megrázó tulajdonsága, hogy tünetei, az állandó váladékképződés, és köhögés annyira nyilvánvalóak, hogy a kis betegek kirekesztődnek egészséges társaik köréből, mert azok tartanak attól, hogy fertőző, pedig nem az.

A légzőszervi betegségben szenvedő gyermekek számára létrehozott Gyermekek varázshegye gyermek alapítvány kiemelt támogatotti csoportja a cisztás fibrózisban szenvedő gyermekek. Ez a ma még gyógyíthatatlannak bizonyuló betegség igen súlyosan korlátozza a kis betegek életét, mivel tünetei nem csak a légzőszervi területet érintik, hanem az emésztőrendszerben is súlyos elváltozásokat okoz. Ez állandó fizikai megpróbáltatásokat jelent a gyerekeknek, és ezen túl még az is hozzátartozik a betegséghez, hogy tünetei annyira nyilvánvalóak, hogy az egészséges gyermekek köréből könnyen kirekesztődnek.

Tovább a végére és komment. A pingelés letiltva.

Szólj hozzá